A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ

Vakon és süketen éltünk idáig...

 

Évezredek óta a magyarság legközpontibb jele, a kettős kereszt

punkosd.jpg

 

 Nem véletlenül. Gondolom már sokan, sokféle magyarázatot hallottunk miért is használták őseink olyan nagy előszeretettel ezt a jelet, de a teljes igazságot, mégis kevesen ismerik.

 

A kettős kereszt a rovás ábécé gybetűjele volt, s mint ilyen, a magyar ősvallás tanításainak is legfőbb, legintőbb jele. Az ősi rovásjeleknek nem csak hang, de fogalomértékei is voltak. Néha nem is egy, hanem több. A rovás gy-nek, vagyis a kettős keresztnek a fogalomértéke: egy. Érdekes, hogy vajon egy nyilvánvalóan három vonalból álló jelnek, miért pont egy a fogalomértéke?

Aki kicsit is jártas a magyar mondavilágban annak ismerős szám kell hogy legyen a három. De a keleti tanítások (Hinduizmus, Buddhizmus) is mindig hármas világról beszélnek.

A rovás gy, vagyis a kettős kereszt pedig egyben három jel, amik egymásból, egymásra épülnek:

egy.jpg

Ha egy vonalat eltávolítunk, egy rovás i-betűt kapunk, aminek fogalomértéke: Isten

is-ten.jpg

Ha még egyet, marad egy egyenes vonal, ami az sz-betű volt őseink ábécéjében. 

szer.jpg

Ennek a betűnek fogalomértéke: szer. A szer szógyökünk az egyik legjelentősebb ősi gyök, jelentősége sajnos napjainkra szinte teljesen háttérbe szorult, de többek között a szer-elem, a szer-etet gyöke, őseink szerint a világ alapritmusának meghatározója.

 

A kettős kereszt tehát egy olyan jel, ami hordozza magában a világ legnagyobb

bölcsességét. Hisz ha felbontjuk ezt a jelet, akkor látjuk, hogy tartalmazza a

földön fellelhető legnagyobb bölcsességet, a hármas világ

alaptörvényét. Ez a törvény pedig a következő:

A szeretet és Isten, egy.

szer.jpg) = Sz = Szer = Szeretet + (is-ten.jpg) = I = Isten ( egy.jpg) = Gy = Egy

 

Köszönöm a figyelmet:

Juhász Zsolt

A Magyar nyelv mint útikönyv nyomán...

Vissza a főoldalra

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 48
Heti: 113
Havi: 498
Össz.: 276 316

Látogatottság növelés
Oldal: A kettős kereszt titka!
A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ - © 2008 - 2024 - utikonyv.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »